A tél összekapcsolódik a megfázásokkal, influenzával. Mit tehetünk, hogy felkészüljünk a télre? Mit tehetünk, hogy elkerüljük az influenzát, a torokgyulladást, vagy mindebből gyorsabban gyógyuljunk meg?

Nézzünk pár egyszerű dolgot.

A különféle vitaminok táplálékokkal való pótlása egy egész éves feladat. Tehát a kiegyensúlyozott táplálkozás jobb vitamin ellátottságot eredményez egész évben, azonban hogyha fel akarjuk vértezni magunkat a megfázás ellen, akkor a megfelelő táplálkozás mellett érdemes kiegészítő vitaminokat, multivitamint is szednünk. A táplálékokból bevitt vitaminmennyiség megközelítően sem annyi, mint amennyire szükségünk lenne.

C-vitamin

Mindenki tudja, hogy a C-vitamin nagyszerű a megfázás megelőzésére éppúgy, mint a megfázás leküzdésének segítésére. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a patikában kapható 60mg-os vagy párszáz mg-os kapszulák nem tudják betölteni ezt a szerepet. A megfázás megelőzésére, főleg, hogyha már körülöttünk bukkannak fel a betegségek, mindenképpen érdemes naponta 2x1000mg-ot beszedni. Akár a legolcsóbb C-vitamin is megfelelő. Mivel irritálhatja a gyomrot, ezért érdemes étkezés közben vagy után bevenni. A C-vitamin gyorsan felszívódik, és a felesleg gyorsan távozik is, úgyhogy túladagolni nem lehet.

TIPP: Aszkorbinsavat porban is lehet kapni, ezt teához keverve savanyú citromos ízt érhetünk el. Csak szobahőmérsékletű italba keverhető, mert a meleg lebontja az aszkorbinsavat! Ezután az aszkorbinsavval ízesített italt egész nap kortyolgathatjuk.

SEMMIKÉPPEN NE SZAGOLJUNK BELE AZ ASZKORBINSAVBA, mert károsíthatja a tüdőnket, ezért kisgyermekesek főként nagyon figyeljenek rá, ha ilyet tartanak otthon.

D-vitamin

Már régóta tudjuk, hogy a D-vitamin nem csupán egy csontképzést segítő vitamin, hanem a test szinte összes szervére hatással van. Az ember több százezer éven keresztül járt úgy a földön, hogy a Nap egész nap a testét érte. Ma ez már megváltozott, hála az irodai munkának, és a szigorú öltözködési szabályainknak. Ennek hatására ma Magyarországon az emberek legtöbbje D-vitamin hiányban szenved. Ma már a SE Belgyógyászati Klinikájának tanulmánya szerint is népegészségügyi problémát okoz az alacsony D-vitamin szint. A magas D-vitamin szint 90%-ban megelőzi a náthás és influenzás betegségeket.

Megint csak tévhit, hogy a multivitaminban lévő 400NE D-vitamin számít bármit. Sajnos a 400NE szinte egyáltalán nem növeli a vér D-vitamin szintjét, tehát maximum placebóként működik. Az érdemi emeléshez naponta 2-3000NE-t érdemes szedni. Ettől sem lesz valószínűleg olyan magas a vérünkben a vitamin szintje, mint a természetben élő törzseké, de ez már elég lehet arra, hogy jó eséllyel immunissá váljunk a téli betegségek nagy részével szemben. A D-vitamin szedéstől nem lehet gyors eredményeket várni, mivel legalább 1 hónapig kell szedni folyamatosan, hogy a vérben a szintje megemelkedjen, úgyhogy érdemes már MOST elkezdeni, hiszen a tél folyamán folyamatosan ürül a szervezetünkből.

Táplálkozásunkban nem fordul elő D-vitamin jelentős mennyiségben.

Túladagolás: Az az elterjedt nézet, hogy a zsírban oldódó vitaminok túladagolhatóak. Ez igaz is, ellenben D-vitaminból akkora mennyiséget kellene napi szinten beszedni ehhez, ami teljesen irreális Sok tízezer NE per nap dózistól sem biztos, hogy egyhamar túladagolás fenyeget bárkit, már csak azért sem, mert napi 10.000 NE a bőrünkben is képződik a nap hatására, hogyha alaposan kitesszük magunkat a napfénynek, és nem kenjük be magunkat tetőtől talpig védőszerekkel.

Cink

Napi 20-30mg cink bevitele segíti az immunrendszert. Gyulladáscsökkentő hatása van, segíti a gyógyulást, ha már megfáztunk, és habár a megfázáshoz nincs köze, megelőzheti a menstruációs fájdalmakat.

Gyógyteák

Főként akkor nyúlunk a gyógyteákhoz, amikor megfáztunk, megelőző módon nem jellemző, hogy igyuk őket. Bár az Echinacea (bejegyzést itt olvashatsz) ajánlott az immunrendszer erősítésére, megelőző céllal.

Fokhagyma: A legnagyobb ász a megfázás ellen a fokhagymatea. Forró vízbe kell nyomni 1-2 gerezd összetört fokhagymát, letakarva állni hagyni 10-20 percig, majd mézet keverni bele, és lassan, még melegen elkortyolgatni. Le lehet szűrni, de a fokhagyma húsát is meg lehet inni, ízléstől függően.

Hársfa: Nátha esetén, mandulagyulladás és garatgyulladáskor nagyszerű segítség a hársfavirágból készült tea.

Rozmaring: Fertőtlenítő, baktérium- és gombaölő, vizelethajtó. Forró teája segít a lázas állapotokban, csökkenti a köhögést és a torokgyulladást.

Kakukkfű: Kitűnő szer köhögés ellen, kapható különféle kivonatokban, vagy teaként is fogyasztható.

Gyömbér: Bizonyítottan van baktérium ölő és gyulladáscsökkentő hatása. Napi 1 gramm fogyasztása javasolt, több részletre elosztva.

Sós víz

A sós víz segít lemosni a kórokozókat a nyálkahártyákról, ezzel megelőzve az elszaporodásukat, vagy már a gyógyulást segítve, amennyiben megfáztunk. Ajánlott orr öblítésre, torok gargarizálásra, naponta többször is, már a kezdeti tünetek megjelenésekor, vagy még azelőtt.

Kapcsolódó bejegyzés: ORRÖBLÍTÉS HÁZILAG – NÁTHA, ORRDUGULÁS, ALLERGIA ELLEN 

Megfelelő folyadékpótlás

Náthás időszakban érdemes kerülni a kávét, mert savasít, és lehet hogy megvonja a vizet a szervezettől (erről ellentétes állítások is vannak). A feketetea hatása szintén ilyen, ezért mindenképpen tiszta, szénsavmentes ásványvizet, esetleg zöldséglevet érdemes fogyasztani. A zöldséglé segít a szervezet lúgosításában, ami szintén javíthatja az esélyeinket a kórokozókkal szemben.

Stressz csökkentés

Elcsépelt téma, de mégis muszáj megemlíteni. A stressz, az idegeskedés jelentősen rontja az esélyeinket. Sok ember konkrétan akkor betegszik meg, amikor valami komoly belső konfliktusba kerül, elront valamit, a főnök pedig megoldást követel. Olykor egyszerűbb megbetegedni és jó messzire kerülni a problémától, mint a belső ellentétes erők által tépve lenni.

Érdemes hát a téli időszakban több időt szentelni a nyugalom megőrzésének, relaxálni, meditálni, a dolgokat könnyedebben venni, mert általában semmit nem old meg az, hogyha idegesítjük magunkat.

Gyógynövények közül a macskagyökér kivonat (kapszula), vagy macskagyökér, orbáncfű, levendula, citromfű nyugtató hatással van a testünkre teaként fogyasztva. Kortyoljunk el reggel és este is egy nyugtató teakeveréket. Hogyha pedig valami váratlan stressz ér minket például a munkahelyünkön, akkor szakadjunk ki ebből, főzzünk magunknak egy gyógyteát, és üljünk le 10 percet, kapcsoljunk ki, amíg elfogyasztjuk. Valószínűleg minden munkahelyen megtehetjük, hogy negyed órára felálljunk, és elvonuljunk, hogy visszabillentsük magunkat. A probléma is ki fogja bírni nélkülünk.

 

frissítve: 2020.12.10