Ez a bejegyzés-sorozat a fejfájással és migrénnel foglalkozik - a saját történetem, utam, próbálkozásaim, ami bevált, és ami nem vált be, és legfőképpen tippek, amikkel érdemes megpróbálkoznod, ha már egy ideje szenvedsz ettől a nyavalyától.

Az első részt itt olvashatod »

Kezdetek, a vizsgálat

Kezdődött a nyomozás – könyvek, cikkek, tanulmányok olvasása. Jó türelmes voltam, hogy évek teltek el, mire komolyabban nekiláttam ennek.

Kezembe került például a Gabonaagy című könyv, amit egy amerikai praktizáló neurológus írt, és volt benne egy mondat, ami valahogy úgy hangzott, hogyha fejfájással küzdök, akkor feltételezzem, hogy gluténérzékeny vagyok.

Közben elvégeztem az étel intolerancia tesztet (bármely laborban elvégezhető), ahol különféle ételekre tesztelik az immunválaszt. Létezik kutatás, ami szerint ez egyszerűen „hülyeség”, hogy az így IgG-re pozitív ételeket „kerülni kéne”. Nem tudok tudományos igazságot tenni a kérdésben, de az biztos, hogy valamiért csak bejelez a szervezet ezekre, és a többire meg nem. Nekem a tojásfehérje és a tejfehérje jött ki pozitívnak.

A glutén sajnos nem tesztelhető, mert Angliában van legközelebb olyan teszt, ami megbízhatóan kimutatja a gluténérzékenységet, az itthon elérhető tesztek leginkább csak a cöliákia (lisztérzékenység) kimutatására hasznosak, ami egy egészen más téma.

Ha valakit érdekel, itt találja: https://www.cyrexlabs.com/CyrexTestsArrays

Ajánlom megnézésre dr. Guseo András előadásait a Youtube-on (KÖTELEZŐ, meg ezt), minden migénesnek. A neurológus úr autoimmun-betegségekkel foglalkozik, és ez nem is áll olyan távol a migréntől, szerintem.

Eliminációs diéta

Tehát kiiktattam az életemből a tejet és tejtermékeket, a tojást és a glutént. Mindezt 100%-osan, nulltolerancia, mert a legkisebb bekerülő mennyiség is fenntarthat gyulladást a szervezetben, amit jelen esetben éppen nem akarunk.

Sokan kérdezték, hogy „Úr Isten! Mit eszel????”.

Meglepően sok minden marad így is. Persze oda kell rá figyelni, hogy a vásárlás során MINDEN kis címkét elolvassunk, egy idő után már tudtam melyik márka melyik termékei jók vagy nem jók nekem. Tehát semmi termék, ami nyomokban tejet, tojást vagy glutént tartalmaz.

Ezer dolog marad – gluténmentes pékáru (ha mindenképpen ilyesmit szeretne valaki). Létezik tojás, tej és gluténmentes kakaóscsiga is. Az élet azért nem olyan szörnyű.

Kókusztejszínnel és különféle magtejekkel, rizstejjel lehet pótolni a tejet. 

Sajtot lehet pótolni vegán sajttal – nyilván csak kis részben, mert közel sem olyan, de több mint a semmi.

És van rengetegféle változatos zöldség és gyümölcs, különféle húsok. Vegánoknak pedig ott van a gluténmentes száraztészta is akár.

Ennél az eliminációs diétánál nincs olyan, hogy „csak ma egy tejes kiflit”. Egy ilyen hónapokra is visszavetheti az amúgy kitartó próbálkozást. Nagyon alaposan kell mindent megnézni, a legjobb, ha mindent magunknak készítünk el.

Például meglepő, de nem nagyon lehet olyan csokoládét találni, amiben nyomokba ne legyen tej, tojás vagy glutén. Pedig ugye miből van az étcsokoládé – cukor, kakaómassza, kakaóvaj – ilyesmi. 

Eredmény

Úgy három hónap szigorú étrendkövetés után kezdtem érzékelni, hogy valami változás van. Fokozatosan alakult ki, és körülbelül az első 6-12 hónapban érte el a „csúcsot”.

A kiindulás nálam havi 3x3 nap fejfájás volt, amiből legalább 3 nap olyan volt, amikor teljesen használhatatlan voltam. Gyógyszer ellenére, se fekve, se ülve, se állva, semmi hasznos tevékenységre nem voltam képes. Havi 3 teljes kiesett nap. 

Az étrend 12. hónapjára ez olyan szinten redukálódott le, hogy havonta általában csak 1-2x3 nap lett. És abból két-három havonta volt 1 olyan nap, amikor semmit nem tudtam csinálni. Ez gyakorlatilag több, mint 50%-os javulás. A gyógyszeradagból is látszik, mert az kb. a 30%-ára esett. A legtöbb nap a fejfájásom olyan gyenge szinten maradt, hogy még ha volt is, sokszor értelme sem volt gyógyszert bevennem.

Egyébként mind a mai napig tartom ezt az étrendet, és a statisztikám is körülbelül ugyanott maradt az első 12 hónap óta. Vagyis ennél jobban nem javult.

Soha nem gondoltam azt, hogy maga a táplálék intolerancia a fejfájásom oka, de az bebizonyosodott, hogy egy plusz megterhelés a szervezet számára, amitől jóval erősebb és gyakoribb a fejfájásom.

Nyilván nem állíthatom, hogy mindenkinek ugyanilyen eredményeket hoz ez a módszer. 

Ugyanakkor egy ilyen ételintolerancia vizsgálat körülbelül 25.000 Ft-be kerül. Lássuk be, a fejfájással kiesett idő ennél jóval több kárt okoz. A gluténérzékenységet érdemes feltételezni, mert nem mérhető. Ami pedig kijön, az általában a tej és/vagy a tojás, de persze egyénenként ennél extrémebb ételek is kijöhetnek, amiket amúgy sokkal könnyebb kikerülni.

Mindenképpen javaslok egy próbát, hogyha fejfájástól/migréntől szenvedsz.