Több különféle természetes édesítőszer is kapható. Ezek mindegyikének közös jellemzője, hogy kevés kalóriát tartalmaz, és alacsony Glikémiás Indexszel rendelkezik. Mindegyik olyan anyag, ami a természetben, növényekben is előfordulnak, és tökéletes lehetőséget biztosítanak nekünk, hogy a répacukor káros mellékhatásai nélkül élvezhessük az édes ízt az ételeinkben.

Alapvetően az emberi test az evolúció során ahhoz a cukormennyiséghez szokott hozzá, amihez a rostdús gyümölcsökből és zöldségekből jutott hozzá. Ez pedig nem csak a mennyiséget határozta meg, hanem a bevitel formáját is. Az esetleges édesítőszerekkel, vagy vércukor-emelkedést nem kiváltó természetes édesítőszerekkel az az egyik alapvető probléma, hogy bizonyos szinten átvágják a testet. Az édes íz hatására ugyanis a szervezet számít a tényleges cukorra, és hogyha ezt nem kapja meg, mert alacsony kalóriatartalmú édesítőszereket fogyasztunk, akkor erre erős éhségérzettel reagálhat. Tehát az idegrendszerünk megkövetelheti a valódi vércukorszint emelkedést a cukorpótlók elfogyasztásakor. Ezért is vették észre azt, hogy a mesterséges édesítőszerekkel ízesített nulla kalóriás üdítő italokat fogyasztók legalább annyira híznak, mint a cukros változatot fogyasztók.

Ez nem jelenti azt, hogy a cukor lenne a jobb választás, mert ez egyértelműen NEM így van. Viszont ha alacsony glikémiás indexű édesítőszereket kezdünk fogyasztani, akkor azt próbáljuk meg mindenképpen mértékkel tenni. Természetesen meg fogjuk ismerni a testünk reakcióit, és az egyéni érzékenységünk tekintetében tudjuk megállapítani, hogy mi az, ami nekünk a legtökéletesebb.

Ha a mesterséges édesítőszerek is érdekelnek, akkor olvasd el a CUKOR HELYETT - MESTERSÉGES ÉDESÍTŐSZEREK bejegyzést is.

Természetes cukorhelyettesítők, amelyek jelenleg kaphatóak a piacon az alábbiak.

Xilitol, más néven nyirfacukor

Számtalan gyümölcsfélében előfordul, de ipari mennyiségben általában kukorica csutkából állítják elő. Glikémiás indexe 7, ami azt jelenti, hogy kis mértékben van hatással az inzulintermelésre, ezért általában mennyiségi megkötésekkel élve, de cukorbetegeknek is ajánlható fogyasztásra. Állaga a kristálycukoréhoz hasonló.

Háziállatainktól viszont érdemes nagyon elzárni, mert kis mennyiség is életveszélyes vércukorszint süllyedést idézhet elő náluk, tehát kis mennyiség is halálos lehet számukra.

Kezdetben a szervezetünkre hashajtón hathat, de a fogyasztáshoz való hozzászokás után (néhány alkalom) ez a tünet teljesen eltűnik.
A xilitol íze rendkívül kellemes, leginkább szőlőcukorra emlékeztető, friss, hűs íz. Ez persze nem minden ételbe illeszkedik.

Fogszuvasodás megelőzése

Számtalan tanulmány igazolta, hogy a xilit fogyasztása sokkal jobban gátolja a fogszuvasodást, mint az, ha egyszerűen kevés cukrot eszünk és esetleg mesterséges édesítőszert fogyasztunk. A xilit gátolja a fogakon a lepedék képződést, csökkenti a száj savasságát, segíthet megelőzni a baktériumok megtelepedését a szájüregben, és a száj kiszáradása ellen is hatékony. Akinek jellemzően sok „fogproblémája” van, az rágjon xilites rágót, a háztartási cukrot pedig helyettesítse xilittel.

Felsőlégúti fertőzések

A xilit gátolja a baktériumok megtapadását a nyálkahártyán, így a xilit fogyasztás segíthet a torokgyulladás leküzdésében. Külföldön árulnak xilites orrsprayt is, tudtommal, itthon jelenleg még nincs.

Cukorbetegség és túlsúly

Alacsony glikémiás indexének köszönhetően már csak a cukor lecserélése az étrendben xilitre rengeteg hasznot hozhat azoknak, akik túlsúllyal küzdenek, vagy a cukorbetegség jelei mutatkoznak rajtuk. A xilittel elérhető alacsonyabb kalória bevitel, és a fokozott inzulin reakciók felszámolása révén a szervezet képes regenerálódni, vagy legalábbis az állapot romlása megállítható.

Ára nagyjából kilónként 2000 Ft alatt van. Elsőre talán soknak tűnhet, de 1 kiló „cukor” elég sok, főleg, hogyha valaki odafigyel a fogyasztásra, tehát nem lapátolja nagykanállal mindenbe.

Napi használható mennyisége „nem meghatározott”, tehát korlátlanul fogyasztható.

Sütésnél oda kell figyelni rá, hogy az élesztőgomba nem képes cukorként elfogyasztani, tehát nem alkalmas kelt tészták készítéséhez, és karamelizálásra is alkalmatlan.

Eritritol

A xilitolhoz hasonló cukoralkohol, amelynek azonban Glikémiás Indexe 0, kalória tartalma is 40kcal/100g. Nagyjából minden, a xilitnél leírt igaz rá.

Az íze kicsit kesernyésebb, csípősebb tud lenni, főleg sütés esetén. Én személy szerint keverni szoktam 1:1 arányban a xilitollal, mert önmagában gasztronómiailag nem találtam megfelelőnek.

Ára valamivel több szokott lenni, mint a xilitnek.

Xilittel ellentétben nem okozhat hasmenést, mert a véráramba jutva a vizelettel távozik, tehát a bélbe kevés jut el belőle.

A baktériumok és a gombák nem tudják elfogyasztani, tehát ugyanolyan hatékony a szájfertőzések esetén, illetve a candida diétát is nagyszerűen kiegészítheti.

Kókuszcukor

Nem a kókusz terméséből, hanem a virágjából állítják elő. Glikémiás indexe 35, tehát nem emeli meg olyan mértékben a vércukrot, mint a hagyományos cukor, viszont nem is olyan alacsony, hogy cukorbetegek fogyaszthassák. Túlsúly esetén természetesen jobb, mint a répacukor, viszont akkor már inkább xilit. Íze a barna nádcukorhoz hasonló.

Ára olyan 1700 Ft körül van most.

Sztívia

A Stivia Rebaudiana nevű növény levele 30x édesebb, mint a cukor, a kivonata pedig 300x. Kalóriatartalma 0, Glikémiás indexe szintén, így cukorbetegek is fogyaszthatják. Számtalan formában kapható, őrölt levéltől kezdve, tablettákon át a cseppentőig.

Szerintem egy nagyon jó lehetőség lehet azoknak, akik bírják az ízét. Rengeteg embertől hallottam, hogy nekik mennyire bevált, úgyhogy érdemes próbálkozni vele.

Nálam személy szerint semmilyen formában nem ment át a tesztet, mondhatni csúnyán megbukott. Képtelen voltam megszokni a zöld, növény ízt, és azt, hogy az édes ízt teljesen elkülönülve éreztem az étel ízétől, amihez használtam. Több féle kiszerelésben is próbáltam, de mindegyiknél külön éreztem az étel ízét, és fél másodperc csúszásban utána az édes ízt. Mivel az interneten erről a jelenségről nem találtam semmit, gyanakszom, hogy ez nem jellemző, és fogalmam sincs, hogy miért volt így, de többszörös próbálkozás után sem múlt el a dolog.

Ha tapasztaltál ilyet, vagy többet tudsz a jelenségről, akkor az info@wellnesspraktikak.hu címre írj erről egy levelet kérlek!